Projektmenedzsment tréningek

Projektmenedzsment tréningjeinken a résztvevők bevált, eredmény fókuszú, és rugalmasan alkalmazható megközelítéseket ismernek meg. Programjainkat elsősorban a fejlődni vágyó vezetőknek és projektmenedzsereknek ajánljuk.

Practical task & project management

Akiknek ajánljuk

A programot ajánljuk kezdő projektmenedzsereknek, akik tanulmányaik, munkájuk során találkoztak már projektmenedzsment ismeretekkel, és fontos számukra, hogy tudásukat elmélyítsék, és a gyakorlatba átültessék. Gyakorlott projektmenedzsereknek, akik szeretnék eszköztárukat a változásmenedzsmentben már bizonyított, projektmenedzsmentben is adaptálható módszertanokkal bővíteni. Olyan friss projektcsapatoknak, akik szeretnének egy „nyelvet beszélni”. Valamint olyan kezdő projektvezetőknek és csapattagoknak, akik új kihívások előtt állnak, és komplexebb projektek menedzselését segítő best practice-okat szeretnének megismerni. A képzés során a program résztvevői olyan módszertani tudást szereznek, amivel komplexebb feladataikat, projektjeiket mind a humán- mind a technikai oldalról hatékonyabban tudják majd menedzselni a jövőben.

Projektmenedzsment tréningek - Sämling Solution Consulting
Projektmenedzsment tréningek - Sämling Solution Consulting

Practical task & project management haladóknak

Akiknek ajánljuk

Mindazoknak, akik hosszabb ideje dolgoznak már projektekben, akár projektvezetőként, akár projekt team tagokként (szakértői szerepben), és szeretnék módszertani tárházukat fejleszteni, megismerkedni a Német Projektmenedzsment Intézet projektvezetés, projekt tervezés ill. megvalósítás eredményességét támogató ajánlásaival.

A program előfeltétele valamilyen korábbi projektmenedzsment képzésen/tréningen való részvétel, vagy min. 1 éves gyakorlati projekt megvalósítási tapasztalat projektvezetőként vagy team tagként.

A program során a résztvevők valós projektjeivel dolgozunk, ebből kifolyólag a program előkészítéseként minden résztvevőtől azt kérjük, hogy egy kb. 3-5 diából álló prezentációval készüljön a tréningre, ami összefoglalja a projektje főbb jellemzőit, és az aktuális kérdéseit.

Vezetők és projektvezetők modulárisan felépülő programja

Akiknek ajánljuk

Fejlesztő programunkat ajánljuk vezetőknek, projektmenedzsereknek és projekt team tagoknak, akik vagy egy átfogó kompetenciafejlesztő programon szeretnének részt venni, vagy egyes módszertanokat, eszközöket, tématerületeket szeretnék részletesen megismerni és begyakorolni.

A program célja, hogy a projektmenedzsment eszközrendszerét és módszertanát egyedileg, moduláris formában, a tetszőleges igények alapján lehessen összeállítani a résztvevőknek. A modulok mozaikszerűen épülnek fel különböző témakörökből, amelyek különböző kompetenciaterületeket fednek le. Az igényeknek megfelelően további egyedi modulok összeállítása is lehetséges.

Projektmenedzsment tréningek - Sämling Solution Consulting
Projektmenedzsment tréningek - Sämling Solution Consulting

A projektmenedzsment emberi oldala

Akiknek ajánljuk

A program megvalósítását javasoljuk vertikális programként teameknek, illetve horizontális programként is a szervezet bármely részéből olyan munkatársaknak, akik projektekben is dolgoznak.

A projekt résztvevői megtanulják, hogy kiket, milyen fázisban, milyen üzenettel, hogyan szólítsanak meg annak érdekében, hogy a projekt, ill. a közös munka iránti legmagasabb elköteleződést érjék el. A program során összehangoljuk a más projekttervezési és vezetési tréningeken elsajátított eszközöket és módszertanokat a hozzájuk tartozó kommunikációs feladatokkal. Meghatározásra kerülnek a legfontosabb kommunikációs formák, kulcsüzenetek, valamint különböző kommunikációs szituációs gyakorlatokban próbálhatják ki a személyes hatásgyakorlás projektekre gyakorolt hatásait.

Projektvezetők és team tagok készségfejlesztése

Akiknek ajánljuk

A programot ajánljuk kezdő projektmenedzsereknek, akik tanulmányaik, munkájuk során találkoztak már projektmenedzsment ismeretekkel, és fontos számukra, hogy tudásukat elmélyítsék, és a gyakorlatba átültessék. Gyakorlott projektmenedzsereknek, akik szeretnék eszköztárukat felfrissíteni és kibővíteni. Olyan projektcsapatoknak, akik szeretnének egy „nyelvet beszélni”, és olyan projektcsapatok számára is, ahol projekttagok eltérő színvonalon teljesítenek. Emellett olyan projektvezetőknek és csapattagoknak, akik új kihívások előtt állnak, és komplexebb projektek menedzselését segítő best practice-okat szeretnének megismerni.

A képzés célja, hogy a résztvevők képessé váljanak:

  • Több, párhuzamosan futó projekt esetén az erőforrás allokációjára
  • A kockázatkezelési eljárások megismerésével a projektre veszélyt jelentő nehézségek előzetes felmérésére
  • A határidők pontosabb betartására
  • A költségek előzetes meghatározására és tartására
  • És arra, hogy a projekt eredménye megegyezzen a tervekkel
Projektmenedzsment tréningek - Sämling Solution Consulting
Projektmenedzsment tréningek - Sämling Solution Consulting

Time-, project-, energy management

Akiknek ajánljuk

A program megvalósítását javasoljuk vertikális programként Teameknek, illetve horizontális programként is a szervezet bármely részéből olyan munkatársaknak, akik projektekben is dolgoznak. A program előnye, hogy képes integrálni és az egyén szolgálatába állítani a más ismert időgazdálkodási, projekt- és energiamenedzsment eszközöket annak érdekében, hogy a résztvevők cselekvőképességét és stresszkezelését fejlessze a változásokkal terhelt multiprojekt környezetben.

Stakeholder menedzsment

Akiknek ajánljuk

Mindenkinek ajánljuk programunkat, aki olyan projektekben vagy összetett feladatokban vesz részt, ahol az egyik legfontosabb feladat a stakeholderek hatékony kezelése.

Célunk, hogy a résztvevők elsajátítsák a projektjeiket vagy feladataikat befolyásoló emberekről szóló információk kivizsgálásának, megértésének, figyelembevételének, sőt kihasználásának képességét. A kudarcot valló projektek többsége a rossz kommunikáció eredménye, és gyakran látjuk, hogy a projektek megfelelő kommunikációs terv vagy rejtett motívumok feltérképezése nélkül indulnak el. A képzés során a résztvevők megtanulják felismerni, és elkerülni az ebből fakadó problémákat. Programunk elemzés és kommunikációs eszközöket kínál mindenki számára, hogy a résztvevők a szükséges szinten kezelhessék stakeholderjeiket a közös siker érdekében.

Projektmenedzsment tréningek - Sämling Solution Consulting
Projektmenedzsment tréningek - Sämling Solution Consulting

Projekttervek és eredmények hatékony prezentálása

Akiknek ajánljuk

Olyan projektvezetésben, vagy projekt megvalósításban jártas kollégáknak, akik szeretnék a projekttervezés és megvalósítás módszertanai mellett az előadóképességüket és értekezletvezetési képességeiket is fejleszteni.

A módszertanfókuszú tréning legfőbb célja, hogy a résztvevők számítógépes projekttervezési és az előadói képességeit egyszerre fejlessze. A programban kiemelt figyelmet fordítunk a projekttervezés, projekthaladás, eltéréselemzések, a korábbi projekttapasztalatok beépítésének módszertanaira, valamint támogatjuk a résztvevőket abban, hogy prezentációs és értekezletvezetési technikájukat fejlesszék. A „hard” és „soft” ismeretek integrálása egy új megközelítés, amelynek szinergikus hatása több ponton érezhető.

Projektmenedzsment irányzatok gyakorlati megközelítése

Akiknek ajánljuk

Programunkat ajánljuk projektben aktív munkatársak számára, akik a hagyományos módszertan mellett szeretnék megismerni a jelenlegi módszereket; szakmai, üzleti területen dolgozók számára, akik megrendelőként szeretnék megérteni, hogy az agilis projektben dolgozó fejlesztők milyen struktúrában dolgoznak, mi az ő szerepük ebben; azoknak, akik egy agilis csapatban kívánnak dolgozni – üzleti elemzők, projektvezetők, terméktulajdonosok, Scrum mesterek, fejlesztők, minőségbiztosítás, valamint a jelenleg még nem agilis csapattagoknak, akiknek szervezete áttér az agilis keretrendszerre, vagy fontolgatja ezt.

Fő fókuszunk a képzés során a hagyományos projektmenedzsment és az agilis projektmenedzsment párhuzamba állítása, egyezőségek és különbségek tudatosítása. Tapasztalataink azt mutatják, hogy egyik módszertan sem tekinthető etalonnak, ezért tartjuk fontosnak, hogy mindig a projekthez válasszuk a megfelelő módszertant! Célunk, hogy a résztvevők megismerjék mindkét módszertan előnyeit, és ezáltal alkalmazkodni tudjanak a változó követelményekhez és szervezeti helyzetekhez, mindemellett a motivált munkatársakkal a szervezeti működést elősegíteni. Minden szervezetnek saját magára kell értelmeznie az egyes módszertanok ajánlásait, és kialakítania a saját projektmenedzsment működési keretrendszerét. A tréning elemekkel gazdagított workshop folyamán ehhez a folyamathoz szeretnénk elméleti és gyakorlati kapaszkodókat adni.

Projektmenedzsment tréningek - Sämling Solution Consulting
Projektmenedzsment tréningek - Sämling Solution Consulting

A fenntartható agilis működés szervezeti gyakorlata

Akiknek ajánljuk

Az agilis működés kulcsszereplőinek szól, vezetőknek, projektvezetőknek, SCRUM Mastereknek, Agile Coachoknak, belső szervezetfejlesztési és változásmenedzsereknek, akik: már agilis szemléletű cégben dolgoznak és kiegészítő módszertanokat szeretnének elsajátítani, vagyis már alkalmazzák és tökéletesíteni szeretnék a módszertanukat, vagy akik már bevezették, de kíváncsiak egy olyan körképre – a soft-, és hard tényezők integrált gyakorlati alkalmazási területeire –, ami segíti őket abban, hogy a megkezdett utat be tudják járni, illetve akik éppen a bevezetés előtt állnak és szélesebb rálátást akarnak, hogy dönteni tudjanak a pontos irányról, és hogy mire figyeljenek, ha ki akarják meríteni az agilitás hatalmas előnyét.

Az agilis működés bevezetéséhez és fenntartásához szükséges legfontosabb hard és soft tényezőket mutatjuk be esettanulmányokon és gyakorlati példákon keresztül. Célunk, hogy ezek segítségével a résztvevők képesek legyenek alkalmazkodni a változó vevői igényekhez és szervezeti helyzetekhez, mindemellett motivált munkatársakkal jó minőségű terméket adhassanak ki.

Agilis és újgenerációs vezetők

Akiknek ajánljuk

Ez a kurzus mindenki számára hasznos, aki fejleszteni kívánja vezetői képességeit, ezáltal új munkamódszereket szeretne átvenni, és karrierjét fel akarja építeni, hogy vezetővé váljon egy agilis szervezetben. Például Menedzserek, Vállalkozók, Scrum Master-ek, Agilis coach-ok, Projektmenedzserek számára. Új vezető vagy vezetői karrierje korai szakaszában van? Esetleg meg kívánja szerezni a szükséges készségeket, hogy készen álljon a vezetői szerepe megszerzésére? Mi segítünk kifejleszteni vezetői készségeit és ehhez az önbizalmát, valamint stratégiákat mutatunk a csapat vezetéséhez és irányításához, a csapatok teljesítményének, innovációjának és kreativitásának javításához.

Ez a tréning előtérbe helyezi a vezetés kiemelt szerepét, mely lényeges mind az agilis szervezetben, mind a nem agilis, mégis modern vezetési stílusokat alkalmazó szervezetekben. Át fogjuk adni a hagyományos vezetési modell megközelítését is, hogy mindhárom vezetői stílust össze tudja hasonlítani: az agilis vezetést, a modern vezetést és a hagyományos vezetési modellt. Gyakorlatias és praktikus információkat tartalmaz a tréning, például a konfliktusok megoldásának módjait, vagy a célok kitűzését csapatai számára.

Projektmenedzsment tréningek - Sämling Solution Consulting
Projektmenedzsment tréningek - Sämling Solution Consulting

Agilis vezető és reziliens csapatok

Akiknek ajánljuk

Vezetőknek, menedzsereknek és csapattagoknak, akik azt kívánják elérni, hogy csapataik agilisabbak és ellenállóbbak legyenek, még stressz és gyors változások esetén is. Célunk olyan csapatok és szervezetek felépítése, amelyek a változások alatt fejlődnek és ellenállóak maradnak stressz nyomása alatt is.

A képzés során a résztvevők elsajátítják az agilis vezetői modell eszközeit, ami által a döntések meghozatalához, a konfliktusok feloldásához és a csapatkapcsolatok kiépítéséhez kapnak muníciót, így létrehozhatnak egy csapatot, amely legyőzi az esetleges változásokat és kihívásokat. Olyan interperszonális készségeket ismernek meg, amelyekre azért van szükségük, hogy inspirálják csapatukat a magas teljesítmény elérésére egyénenként és csoportként.

Agilis alapozó: scrum és kanban keretrendszerek

Akiknek ajánljuk

A képzést ajánljuk azoknak, akik egy agilis csapatban kívánnak dolgozni – üzleti elemzők, projektvezetők, terméktulajdonosok, Scrum mesterek, fejlesztők, minőségbiztosítás; vagy a jelenleg is agilis csapattagoknak, akik szeretnék elmélyíteni az agilis folyamatok megértését, vagy új módszereket szeretnének megtanulni (Scrum, Kanban vagy Scrumban). Emellett a jelenleg még nem agilis csapattagoknak, akiknek szervezete áttér az agilis keretrendszerre, vagy fontolgatja ezt. Illetve informatikai és üzleti vezetők számára, akik feladata projektmódszertanok adaptálása és megújítása a versenyképesség fenntartása érdekében.

A képzés célja az agilis alapelvek, értékek, megközelítések és gondolkodásmód elsajátítása, annak érdekében, hogy a szervezetek gyorsabban és kevesebb költséggel tudjanak változtatni vagy reagálni a változásra.

Projektmenedzsment tréningek - Sämling Solution Consulting
Projektmenedzsment tréningek - Sämling Solution Consulting

Ötletből projekt – Design thinking képzés

Akiknek ajánljuk

A Design Thinking (tervezői gondolkodás) az agilis projektmenedzsmenthez is szorosan kapcsolható új típusú hatékony módszertan. Egy cég életében a legnagyobb tudás a felhasználóknál van, ott, ahol a tényleges munkavégzés történik. Náluk jelentkezik a probléma és náluk merül fel először egy jobbító ötlet, javaslat. A tervezői gondolkodás az innovációt a felhasználók nézőpontjából közelíti meg. A tervezői gondolkodás egy olyan kreatív, problémamegoldó mindset, amely segítségével összetett, adott pillanatban még bizonytalanságot tartalmazó fejlesztési feladatot tudunk kreatívan megoldani, a felhasználók igényeire reagálva, együttműködésen alapuló csapatmunkával és támogató vezetéssel.

Olyan alkalmazottak számára ajánljuk a tréninget, akik strukturált módon szeretnék rendezni az innovatív ötleteiket, amelyek aztán beterjesztenek a vezetők számára, vagy HR munkatársaknak, akik emberközpontúbb, bevonáson alapuló megközelítést szeretnének kialakítani munkahelyi programjaikban, illetve termékmenedzserek számára, akik arra törekednek, hogy csapataikat a felhasználói élményre összpontosítsák az új funkciók megtervezésekor. Emellett egyaránt izgalmas a téma vezetőknek, projekt munkatársaknak, szakértőknek (üzleti, technológiai, támogató egységekben) a szervezet teljes spektrumában.

Minden tréningünket az adott szervezet valós igényeihez igazítjuk!

Az előkészítési szakaszban egyeztetünk a megbízóval, adott esetben objektív diagnosztikai eszközöket is alkalmazunk.

Képzéseink tantermi, online és blended learning formában is megrendelhetők.
Minden képzésünk megvalósítható pályázati formában is.

Ismerje meg trénereinket!

Ajánlatkérés

"*" a kötelező mezőket jelöli

Hidden
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Ismerje meg további tréningjeinket is!

expand_less