Miért indítottuk el a képzést?
Nincs olyan fejlesztési szakember – dolgozzon külsősként vagy adott szervezetben belső szerepkörben-, vagy üzleti vezető, aki ne szeretne a tudása és jószándéka legjavát adva, az üzleti eredményesség érdekében, pozitív, előre vivő, és valódi változásokat véghezvinni az általa támogatott szervezetben, vagy szervezeti egységben. De ahogy az egyik volt hallgatónk – aki felsővezetőként néz szembe a jelenkor kihívásaival, és már 30éve figyeli az üzleti környezet változásait – így fogalmazott: “a szervezetfejlesztés nem egy egyszerű mechanizmus”. Egyet kell értenünk vele.
A szervezetek tele vannak kisebb-nagyobb szervezetfejlesztési kísérletekkel, ami egyfelől azért jó, mert az az jelenti, hogy a szervezetben dolgozók még tenni akarnak önmagukért és a szervezetük eredményességéért. Másfelől ez azt is jelenti, hogy a szervezeti vezetők felismerték, hogy napjainkban csak akkor tudnak a VUCA világ kihívásaira megfelelő ritmusban reagálni, ha fejlesztik munkatársaikban a folyamatos fejlesztés szemléletét, azaz állandósul a szervezetben az a gyakorlat, hogy a munkatársak és a vezetők rendszeresen vizsgálják a lehetőségeket és problémákat, szisztematikusan értékelik azokat, és akcióterveket határoznak meg, és folyamatos visszajelzések, finomhangolások, kalibrálások mentén nekiállnak a megvalósításnak. A mi felfogásunkban szervezetfejlesztés már nem csak a szervezet legfelsőbb szintjén kitalált, aztán módszeresen kigördített programokat jelenti. Sokkal inkább hiszünk abban, hogy ha mindenki csak a saját csapatában, a saját területén elkezd szétnézni, és értelmes fejlesztési ötleteket kezdeményezni, és néhány fontos alapelv mentén azokat csapatban vagy területi egység szinten megvalósítani, akkor rögtön szignifikáns változásokat tudnak elérni.
Harmadrészt ezekben a fejlesztésre érzékeny pillanatokban megteremtődik annak a lehetősége is, hogy a szervezet előre lépjen egyet, vagy akár egy igazán nagyot ugorjon.
Egy jól sikerült szervezetfejlesztési folyamat a szervezet minden szintjén hat: tudatosabb vezetők, jól felépített szervezeti struktúra, valóban működtetett rendszerek és folyamatok – amik nem csak dísznek vannak -, valamint együttműködőbb, proaktívabb, adaptívabb kollégák teremtik meg azt a szervezeti kultúrát, légkört, aminek jó a részese lenni.
Célunk, hogy inspiráljuk és felkészítsük a résztvevőket arra, hogy a saját szervezetükben valós változást hozzanak létre.
De azt is látjuk, hogy sokszor ezek a kezdeményezések nem élik meg a “babakort”. Vagy azért mert az ötletek kifejezésre sem jutnak. Vagy mert nem karolják fel őket, mert nem sikerül a szponzorok érdeklődését felkelteni. Vagy mert kiszökik a kezdeti lelkesedés után az energia a rendszerből, az érintett vezetőknek, munkatársaknak még sem ízlik annyira a változás, amikor már jobban értik, hogy mit is jelent ez majd a mindennapok szintjén. Ezek a kezdeti sikertelenségek, azt a vélekedést táplálhatják a munkatársakban, hogy “Felesleges! Nincs értelme! Úgy sem fog semmi sem változni! Akkor meg minek próbálkozni!” Pedig milyen jó lenne, már csak statisztikai alapon is nézve, ha minden értelmes, releváns fejlesztési ötlet megélhetné a “felnőtté érést”. Milyen jó lenne, ha a szervezeti tehetetlenség növelése helyett a tenni akarás, a tettrekészség, a bátor felelősségvállalás, a proaktivitás, az energizáltság, az együttműködés, az egymás iránti érzékenység, a bajtársiasság szellemisége erősödne a szervezetekben!
És sajnos ott vannak azok is, akik megtapasztalták már, hogy elindulnak szervezetfejlesztési programok, jöttek mentek tanácsadók, cserélődtek projekt és al-projekt vezetők, volt néhány esemény – nyitó ceremónia, WS, netán tréning, stb. – aztán valahogy még sem lett érdemi változás, helyette volt sok bizonytalanság, puffogás, túlterheltség, értetlenkedés, kiborulás, és tehetségek, akik útközben úgy gondoltak máshol már csak jobb lehet. Vagy akár a helyzet rosszabb lett mint előtte volt. És próbálják sokszor a jószándékú vezetők, fejlesztési szakemberek is visszaidézni azokat a meghatározó, kritikus pillanatokat, amikor a hangzatos, és reményteli jövőkép felé vezető út rémálommá vált. Tehát azoknak az üzleti vezetőknek, HR szakembereknek, L&D menedzsereknek, belső és külső szervezetfejlesztőknek, trénereknek és coachoknak szerettünk volna segíteni, akik szerették volna a kezdetektől a végéig tudatosan és módszeresen felépíteni és végigvinni a szervezetfejlesztési programjaikat, és valódi változások mentén értéket teremteni. Így létrehoztunk 10 évvel ezelőtt egy példaértékűen – 3 szervezetfejlesztő cég együttműködésével – futó programot, ahol a szervezetfejlesztés biztos alapjairól tanulnak a hallgatóink, és már a képzés során meg is mártóznak a mély vízben, mert egy önálló pilot projekt folyamatot is le kell bonyolítaniuk mentori támogatás mellett a vizsgáig.
Az elmúlt 8 évben, 12 évfolyamot tudtunk sikeresen zárni. És a most futó 13. évfolyamunk abban különleges, hogy mindannyian egy szervezetből érkeztek – HR szakemberek és üzleti vezetők -, azzal a céllal, hogy egy szervezetfejlesztési nyelvet beszéljenek a jövőben, és együtt tudják sikerre vinni a fejlesztési programjaikat.
Ha ezek után Te is szívesen csatlakoznál egy olyan tanuló közösségbe, ahol a különbözőségeinkből, a különböző szakmai hátterükből mindig előnyt kovácsolunk, és együtt fejlődünk a csoport sokszínű tapasztalatainak és bölcsességének segítségével, akkor várunk szeretettel következő induló Szervezetfejlesztő (OD) tanácsadó csoportunkba!
Pádár Mariann tréner, szervezetfejlesztési tanácsadó
A képzésről bővebben itt olvashatsz.
Kérdéseidre pedig szívesen válaszol a képzés szervezője:
Manisz Zaharula
Telefon: +36 30 476 3748
E-mail: zaharula.manisz@samlingsolution.hu
A cikk LinkedIn oldalunkon is elérhető, ahol további érdekes információkat és tartalmakat is olvashatsz!