Nyílt képzés

Csoportos mentoring szervezetfejlesztő szakembereknek

A csoport biztonságos, reflektív teret biztosít arra, hogy a résztvevők a szervezetfejlesztéssel kapcsolatos dilemmáikat, elakadásaikat és lehetőségeiket feldolgozzák, valamint, hogy szakmai közösségként egymást támogassák az önazonos működés kialakításában.

Kizárólag a Sämling Solution Szervezetfejlesztő képzés volt hallgatói számára!

A program célja

Ez a csoportos mentoring program olyan trénerek, coachok és tanácsadók számára jött létre, akik már elvégezték a Sämling Solution szervezetfejlesztő képzését, és szeretnék mélyíteni, integrálni, illetve tudatosan építeni szervezetfejlesztői szereptudatosságukat. A program célja, hogy támogassa a résztvevőket az egyéni praxisuk kiteljesítésében: legyen szó komplexebb szervezetfejlesztési projektek vállalásáról, tanácsadói szemléletváltásról (trénerből/coachból még inkább továbblépni szervezetfejlesztői működés felé) vagy saját eszköztáruk professzionális fejlesztéséről.

A csoport biztonságos, reflektív teret biztosít arra, hogy a résztvevők a szervezetfejlesztéssel kapcsolatos dilemmáikat, elakadásaikat és lehetőségeiket feldolgozzák, valamint, hogy szakmai közösségként egymást támogassák az önazonos működés kialakításában.

Miért érdemes csatlakozni?

A program a következő egyéni és szakmai fejlődési előnyöket kínálja:

  • Önazonosabb szervezetfejlesztői szerep: Segít felismerni és tudatosan alakítani, milyen minőségben, eszközökkel és keretekkel dolgozik a résztvevő a saját szervezetfejlesztési folyamatai során.
  • Komplex helyzetek nagyobb magabiztossággal történő kezelése: Több nézőpontból feldolgozott eseteken keresztül fejlődik a döntésképesség és a helyzetértékelés.
  • Szakmai kapcsolódás: Inspiráló közösség olyan szakemberekkel, akik hasonló pályán haladnak, hasonló kihívásokkal néznek szembe.
  • Gyakorlati eszköztár bővítése: A csoporttagok tapasztalatai, módszerei és a mentor reflexiói új ötleteket adnak a saját praxis fejlesztéséhez.
  • Egyéni fejlesztési fókusz: A konzultációk támogatják a személyes tanulási célok megvalósítását és a praxis tudatos építését.
  • Szakmai önbizalom: A reflexív gyakorlás megerősíti a saját szervezetfejlesztői kompetenciákba vetett hitet.
A program felépítése

Csoportos alkalmak (6 x 3,5 óra):

  • Hat online találkozó háromhetente, fix időpontban, maximum 8 fővel.
  • Az első alkalom a csoport megalakulására, tanulási célok és együttműködési keretek kialakítására fókuszál.
  • A 2–5. alkalom során minden ülésen 2 résztvevő saját, aktuális szakmai esete kerül reflektív feldolgozásra (pl. ügyfélkapcsolati helyzetek, projekt elakadások, etikai dilemmák, kompetenciahatárok).
  • A záró alkalom célja a tanulási eredmények integrálása, az önreflexió mélyítése és a program közös lezárása.

Egyéni konzultációk (6 x 60 perc):

  • Egyéni online konzultációk, rugalmas időpont-egyeztetéssel.
  • Támogatják a csoportban elindult gondolatok elmélyítését, egyéni tanulási célok kitisztázását és konkrét szakmai akciótervezést.
  • Lehetőséget adnak érzékeny, személyes témák (pl. önbizalom, szerepkonfliktusok, ügyfélszerzés) feldolgozására is.

Időpontok:

  1. alkalom: 2025. október 10. 9:00-12:30
  2. alkalom: 2025. október 31. 9:00-12:30
  3. alkalom: 2025. november 21. 9:00-12:30
  4. alkalom: 2025. december 12. 9:00-12:30
  5. alkalom: 2026. január 9. 9:00-12:30
  6. alkalom: 2026. január 30. 9:00-12:30

Részvételi díj:

Összes csoportos alkalom díja
(6 x 35 000 Ft):
210.000 Ft

Egyéni konzultációs alkalmak díja (60 perc/alkalom, 6 alkalom): 30.000 Ft / alkalom = 180.000 Ft / fő

Összesített részvételi díj egy fő számára: 390.000 Ft

Oktató: Pádár Mariann – tréner, szervezetfejlesztési tanácsadó

Megosztás

Információk

Következő képzés ideje
2025. 10. 10. - 2026. 01. 30.
Képzés helyszíne
Budapest, Németvölgyi út 64.
Részvételi díj
390.000 Ft + ÁFA

Érdeklődjön a képzés szervezőjénél

Manisz Zaharula

+36304763748

Jelentkezés

"*" a kötelező mezőket jelöli

Hidden
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Ismerje meg további képzéseinket is!

expand_less